Legtöbbször ülök, és nem csinálok semmit, amíg azzal vagyok elfoglalva, hogy valamit tenni kéne... Persze egy helyben feszülni kínlódás. Voltak mentőötleteim, az egyik, hogy mivel megnyugvás a cél, lefekszek. Amíg lefoglalt a tévé kijelzője, ha találtam is valami jót, addig is előttem volt a gondolat, hogy megint passzívan lenni bizony nem jót jelent. Régebben olyan dologba kezdtem, amik valami újdonságot hordoztak. Miután ezek is csak mentőötletek voltak, nem sokáig foglalkoztam velük. Végülis egészen egyszerű. Ki kell választom a legérdekesebbet. Olyan dolog is lehet érdekes, amihez nincsen kedvem. A legfontosabb, hogy történik valami. Egy idő után ezekből a választásokból áll össze a dolgok lüktetése. És mindent csak addig csinálj, amíg jól esik. . A baj az, hogy amíg ezt nem tudod, az élet gyakran enyészik el önmagán töprengve, a semmibe veszve. Egy idő után olyan, mint számtalan pici halál. De nagynehezen mindig újraszületsz. Végül mindez lesz az élet lüktetése.
Olyan az élet, mint egy nagy mozi... amiben te vagy a főszereplő. Ami a filmben úgy megy, mint az életed filmjében, azt nevezed valóságnak. Minden más semmi, csak búvárkodni a sáros talajban az univerzum folyamataira vadászva. Én gyakran nem tudom, melyik mozi ez. Tudom, hogy nem ez a valós, de csak a valós létezhet. Talán van valami abban is, hogy az igazság a jók otthona. Asszem ez az igazság régen is jó kérdés volt. De mint sok ilyen, az igazság önmagában körben forgó, a valóság is pedig önmaga. A valóságon leghamarabb éppen most lehet segíteni, persze a folyamatosságot figyelembe véve. A következő postom címe az lesz, meddig tart egy post...
