Akkor szoktam elfogadni belső tapasztalataimat hiteleseknek, ha tesztekkel igazoltam őket. Ez nem egyszerű mindennapi feladat, hanem tudatos figyelem a lelki intelligenciám alakulására, de erre nem is térek ki. Újabban gyakori és intenzív rémálmok gyötörnek, amik után ébredéskor a szemem is alig merem lehunyni, tükörbe nézés előtt is valamiért elgondolkozok. Elsőre ez nem volna gyanús, mondván: ilyen időszakom van, túl sok horrort nézek, stb. Csakhogy! Ilyen intenzív rémálom sorozatom volt már 4-5 éve is, mielőtt tudatomra ébredtem. Most nem arról az ébredésről beszélek gy.k., amikor az ember 7 éves kora körül magára eszmél. Arra is emlékszem, hogy a szép világ (a rémálmos korszak után) egy szép álom reggelén jött el, persze megfelelő számú számomra értékes eredményemmel a tarsolyomban, amiket addigra sok küzdelem árán építettem fel. (Ez talán kapcsolatban is van a történésekkel.) Nos, tapasztalataimmal mögöttem és a 'teszteredményeket' látva számomra világos, hogy az ilyen időszak a rossz lelkivilágú életből a jóba tartó váltás hírnöke!
Sokan számoltak be nekem arról, hogy látták már a "valóságot". Most nem az amfetamin másnapjáról beszélek, bár az élmény állítólag rendkívül hasonló. Egyik konkrét eset, hogy barátom áll a buszmegállóban, egyszer csak gondolkodása folyamán kiürült belőle minden, állt ott a többi emberrel, és hasonló monológ indult el benne: "Mi a faszért van itt ez a sok ember? Miért vagyok én itt? Minden szar, semmi értelme. Meg minek van itt ez a szar buszmegálló?" és még hasonlók. Ilyenek a mindennapi életben is előfordulnak gyakran, de most az említett állapotot üresség jellemzi, nem pedig hiszti. Véleményem szerint ez a pozitív világból a rosszba változás pillanata - vagy fordítva; szerintem a rosszból a jóba jellemzése ennél pozitívabb képet festene - én meg már nem emlékszem. Tehát ez is velejárója a változásnak, mégpedig úgy, hogy lényegében a szemünk előtt zajlik. Hasznos tudni erről, mi is ez.
Lényeges még megemlítenem egy Osho blablát (okos ember, fejlett lélek de szerintem túl sokat van elfoglalva a költői képekkel - nem mint én ugye :)), amit ismét megköszönök
Neki, hogy a
bejegyzést tudatomra bocsájtotta. Arról van szó, hogy a gondolatok szüneteiben figyeljünk a bennünk csendben nyugvó semmire, mert az vagyunk mi magunk, legalábbis az hasonlít legjobban esszenciális valónkra (Müller Péter nyelvén: alapállásunkra). Ez a dolog, a semminkre való odafigyelés is - tapasztalataim szerint - ösztönös, de csak a pozitív világban lép fel, egyébként pedig az ellenkezője jellemző. Ezen információ birtokában lévő ember hatékonyabban tud beavatkozni tudatállapotába, jobban vezéreltté, ellenőrízhetőbbé téve azt. Egyébként a figyelem iránya, megélése kísértetiesen hasonlít arra, mint amikor az ember a szívére hallgat, csak jelen esetben nincs kérdése. Logikus tehát az is a folyamatosság általi hatékonyabb működés igényét figyelembe véve, hogy előbb figyeljük a gondolatok közti csendet, majd ráhangolódva a szívünknek feltehetjük a kérdést, amire tiszta választ várunk.
Nem hittem, hogy majd ennyit írok. Az alaptémához visszatérve a rémálmok sűrűsödése végső soron
katarzishoz vezet, mely a "valóság" megtapasztalásában mutatkozik meg. Számomra érdekesség, hogy a
jóból a rosszba történő váltáskor a "valóság" érzete különbözik a
rosszból a jóba irányú váltástól, ami kicsit elvontan ugyan, de utal arra, hogy mindvégig 'egynél több valóságban léteztünk'; a pillanatnyi érzet a szándék irányától függ, vagy annak hiányától ellenkező esetben: egyértelműen első esetben rossz az érzés, második esetben pedig jó. Életútunkat, jobban mondva hangulatunk változásait szemlélve a közelmúltban (részletesség igénye nálam) kideríthetjük, hogy a változás merre megy. Minél többet tudunk ezekről a folyamatokról, annál kevésbé valószínű, hogy hangulatunk birtokoljon minket, ahelyett, hogy mi irányítanánk azt, amikor a harmónia vékony határmezsgyéjén egyensúlyozunk.
"Az élő szervezetnek nem az egyensúly a természetes állapota, hanem az egyensúly és az egyensúlytalanság azon újratermelődő egysége, amelyben az egyensúly megbomlása a mozgékony elem a létet fenntartó egyensúly keretei között."
Milyen igaz. Az tehát a lényeg - kicsit kiszélesítve az alaptémát -, hogy ezek a lelki harcok, gyötrődések vannak, voltak, lesznek, a kérdés az, hogy föléjük kerekedünk-e és lelki nyugalomban uraljuk-e, éljük ezeket.
És nem utolsósorban remélem, hogy ezt a kifejezetten olvasóbarát írást majd 5 év múlva is megértem.
