Henyélek és lelkemet vendégelem

Ilyenkor, mikor a lelkem végre lélegzethez jut, mindig azt veszem észre először, hogy világosabb az ég felettem.

Az idők során azt vettem észre, hogy a dolgok ellenpólusán élek. Egy nap, amikor mindenkinek jókedve lett, akkor aprózódott fel számomra a világ. Most néhány kivételtől eltekintve úgy látom, hogy sokak kedve gyötrődésbe hajlik, és éppen most emelkedek fel onnan, ahová ők tartanak. Ez is arra szolgáltat bizonyítékot nekem, hogy a világ milyensége csak a látásom milyenségétől függ. Tompaságomban képtelen voltam látni mások elmozdulását... és az az ösztönöm is tükörország ezen oldalán tart, ami másokétól különböző személyiségemet fűti és tartja fenn egyediségem biztonsága érdekében...

Szembe kerültem az emberi élet azon nevezetes filozófiai alapigazságával, ami kimondja, hogy Isten az embert nem jóságra hangolt gépeknek teremtette, helyette rendelkezésükre bocsájtotta a választás képességét jó és rossz között. Míg rég, első hajtásaimat eresztő keresőként elég volt egy enneagram teszt egy sorát megforgatva magamban fensőbb lényeget értővé válnom, mára az előbb említett választás gyakorlásának tapasztalatai következtében olyan olvasmányok megforgatása vált szükségessé számomra, melyek - jelen konkrét esetben csupán a könyv bevezetője 50 oldal - a külső világ és belső énem közt lezajló dolgok tapasztalását apró lépésekben billentik helyre. Olvasmányaim során jutottam el az emberi felfogás innenső oldalára, ahol a köztem és velem bármilyen kölcsönhatásba lépő dolog interakcióját, mint objektumot látom. Ez olyan, mint amikor egy normális ember felelősségteljesen gondol a jövőre.

Megismertem a karma fogalmát, melynek alakulása számomra egyértelműen bizonyítottan jó és rossz döntéseim által hat ki jelenlegi és hátra levő életemre. Onnan lehet tudni, hogy rossz karmát idéztünk elő magunknak, ha azon kapjuk magunkat, hogy az élet él minket, és nem mi az életet - mi válunk objektummá megfigyelő szubjektumból (és továbbra is irányításunk alatt érezzük a dolgokat), míg további rossz döntések folytán a valóság érzékelése pillanatokra aprózódik fel. A karma ilyen sűrűre összegabalyodott káoszát évek munkája kibogozni, de mint értelmes cél, ez az egyetlen. Aki már tapasztalta a "vihar" lenyugvását magában, pontosan tudja, miről beszélek. A karmát helyre billenteni úgy lehet, hogy minden bölcsességem felhasználva követem azt a legjobb választást, amit előre elképzeltem. Nyilvánvaló, hogy az ember a legjobbat szánja magának, ám csak akkor fog jó mederben folyni (saját maga által teremtett) sorsa, ha amikor annak ideje eljön, azt az utat választja, és ez a karma szálainak aprólékos kifésülésének alapja. A szakirodalomban emlegetett követelmény a karmával kapcsolatban még az önzetlenség gyakorlása. Ez már kicsit homályosabb, mert számtalan módon meg tud nyilvánulni, az sem mindegy, hogy mi jó nekem és mi nem, és a gyümölcsök learatása is jó dolog. Ezt kifejteni egy vékonyabb könyv telefirkálásával tudnám, így elég annyi, hogy (a munkán kívül) tetteinkért ne várjunk ellenszolgáltatást; ne legyenek elvárásaink, mert azok sodornak csalódások sorozataival tele szőtt életbe minket. Az igazi méreg ebben az, amikor függőség okozóivá válnak jövőbeni tetteink is - valahol itt cserélődik fel közted és életed közt az irányítás. Lehet, hogy ez jelentéktelenségnek tűnik, ahogy az is, hogy az irányítást egy kisebb mentális pihenés után gond nélkül visszanyerhetjük, de ahogy bőrömön tapasztaltam, a felelősség nélkül eltöltött idő a jövőbeli karmám (értsd: a jelenlegi életem) a kivehetetlenségig szétroncsolta. Ennek a tökéletes ellentéte, a spirituális élet sem megoldás, lévén, hogy civilizált világi ember vagyok, ehelyett a transzcendentális idealista gondolkodásmód és a velem együtt létező materialista értelemben vett külvilág közt kell megtalálni az aranyközéputat.

Régen ezeket a karma meg hasonló dolgokat egetverő baromságoknak tartottam, és úgy viszonyultam azokhoz, akik ezekkel foglalkoznak akár hobbiból is, hogy az életüket fecsérlik el. Nem tudtam még, hogy szerencsés voltam, mert spontán útra vált bennem az Élet. Apropó spontaneitás... azért is jó képben lenni magunkkal, mert csak így van esély többek közt arra is, hogy spontán ötletünk legyen magunk értelmes feltalálására..., és ismerkedéskor spontán épülhessen bennünk a másik ember torzítatlan képe, mivel torz lélekkel ez lehetetlen.

Azért kell karmikus szempontból az élet fontos dolgaival törődni a múlandó, érdektelen dolgok helyett, mert az ember megtanulja, hogy mire figyeljen, így kerülve el azt, hogy minden teendője gyötrő tűnődést okozzon neki. A bejegyzéseimet látva meglep, hogy jó úton haladtam mindvégig, csak ritkán tudtam, miről beszélek. A következő, amin javítani szeretnék, az, hogy ne legyen minden bejegyzésem éncentrikus ömlengés.

Meg az egysorosok--

Valójában minden nagyon hasonlít, amikor magadat figyeled, mert a gondolat ugyanaz. A figyelem tárgya az, ami más tud lenni.

Élj úgy, mintha a többi ember nem létezne, teljesen zárd ki őket.

Mindennek a kiindulási pontja a hozzáállás, abból születik az akarat, abból a hit, abból a remény, a remény pedig éltet.

Ne taníts olyat, aki nem akar tanulni.

Az erények arra jók, ha társadalmi normák szerint akarjuk elérni a jó érzést. ha nem zárjuk magunkat szabályok keretei közé, csalással és a szabályok kijátszása által is el lehet érni azt.

Aki erre a világra érkezett, azért született, hogy megismerje.

Lehet, hogy az ember alapvetően rossznak születik, a jóra való törekvésünk módjában különbözünk csak és az tesz minket emberré.

Lehet, már kibogoztam néhány olyan dolgot, amin te még gondolkodsz, de ez nem zárja ki azt, hogy te tudsz olyan dolgokról, amikről nekem fogalmam sincs.

Mindig latolgatom, hogy mi az Élet. Ez az Élet, most.

Túlságosan érdekeltek az élet dolgai és keskeny az a sáv, ami még normális. Aki kicsit is körül néz, nem nehéz letévednie róla.

Napról napra jobb.

(Egyébként fogalmam sincs, miről akartam írni...)

Miért nem esznek a lányok nyulat

Rendszeresen találkozok azzal a gasztroenterológiai hozzáállással, miszerint disznót eszünk, csirkét eszünk, nyuszit nem. Az első érv mindig az, hogy azért nem, mert aranyos. A második érv az, hogy a disznót és a csirkét húsukért tenyésztjük. Szemet gyönyörködtetően vak érv ez annak tudatában, hogy a nyulat is tenyészthetjük annak húsáért. Ott akadt el a logikám, hogy a nyuszi miért aranyos. Csupán a kinézete nem lehet felelős mindenért.
Figyeljük csak meg: egész nap nem csinál semmit, meg se nyikkan, mély töprengésében talán ugrál párat. Viselkedése alapján semmiképp sem mondanám okosabbnak plüss rokonánál. Kerestem a különbséget, amiben eltér alábbra való sertés és szárnyas fajtársaitól. Tétlenségén akadt meg a figyelmem: a nyulak tudják azt, amit a lányok gyakran nem szeretnek észre venni! Egy könnyen kiismerhető csirkével szemben, aki egész nap tevékenyen kapirgál és kimondja véleményét, a bolyhos fülű, puha szőrű, tétlen, hallgatag nyuszi titokzatos... Olyan a nyúl, mint egy buta, jó pasi a drága kocsijában: a lányok azt vetítik a káprázat és a sejtelmes szótlanság mögé, amit éppen akarnak, és ez rendszerint önmaguk felemelkedése a bele látott tulajdonságok kiérdemlésének kiharcolása által. És hogy erre esély legyen, vigyázni kell a nyuszira. Ezen kívül még az is benne van, hogy a koszos, alávaló állatok elfogyasztásában önmagunk bűnös mivoltának elfogyasztását, elpusztítását is látjuk. Ezekből egyenesen következik, hogy az önmagát ámító emberlány nyuszi akar lenni! Meg mókus, meg ami aranyos, tehát a becézés megválasztása is döntő fontosságú a feléjük irányuló érdeklődés tekintetében.
A bioszféra eme szende tepsitöltelékéhez való hozzáállás kimeríti a rasszizmus legmélyebb bugyrait is röfi és pipi pajtásékkal szemben. A rántott csirkemell rizibizivel is ugyanolyan élet volt, mint a hagymában sült nyúlgerinc és fordítva. Erre mondom azt, hogy Hitler is valahogy így gondolkozott, pofára osztályzol! Szerintem kóstold meg. =)