Tudja, hogy nincs kapcsolatban önmagával, de hiába minden erőfeszítés, a most-ok kimondása, nem változik semmi, csak még jobban szembesül a tehetetlenségével. Csak akkor lehetséges önmagunk lokalizálása és építése másokban, ha már legalább a határvonalon vagyunk képesek magunkat észlelni a valóságban; egynek észlelni - érezni magunkat ott, ahol vagyunk, azzal, amit csinálunk; azzal, amit gondolunk mindeközben. Ez az alapja mindennek, itt kezdődik a szabad választás (nyugodt) gyakorlása, innen lehet építkezni, ebből nő a magabiztosság és a kisugárzás, valamint többnyire pozitívan manipuláljuk magunk körül a teret és a környezetünket - és még sorolhatnám.
Az embergyereknek ez az alapállapota, így nő, szerez tapasztalatot, amíg valami össze nem zavarja, és el nem kezd kétkedni az addigi tapasztalataiban. Vannak, akikkel ez nem fordul elő, meseként élik le az életüket, amiben néha felbukkan a gonosz, de többnyire homályos álomvilágnak élik meg az egészet. Sokak, akiket kizökkent ebből valaki/valami, megkeseredve élnek és halnak meg. Egyik megoldása ennek az, ha eltemetjük a történteket és derűvel nézünk a jövőbe. Ez becsapós, mert a dolgok feldolgozása és elfojtása nem ugyanaz: a fel nem dolgozott dolgok ott maradnak és mérgezik az új, szép életünket. A másik megoldást egy példa szemlélteti: az ember ruhája interfész a világra, ahogy az arca kinézete is megszabja viselkedését. Az öltözködés történhet tudatosan, előre eldöntve, milyen hatással akarunk kapcsolódni a világra. De ennek intuitíven kell működnie, ahogy mindennek, amire filmünk, vagyis az élet folyamán rájövünk.
Az ember (én) hajlamos azt gondolni, hogy ami megvan, az mindig megmarad, soha senki nem veheti el. Tévedés. ...Soha senki, de én igen. Fontos tudni, hogy amikre az élet megtanít, többségükben csak az aktuális időszakra érvényesek. Épp ezért van néhány fontos irányelv, amiket ha az embergyerek valami csalódás folytán felnő és elfelejt, nem árt mindig fejben tartani:
- Nem szabad elvárni az élettől, hogy valami jöjjön el, legyen meg valami, hanem örülni kell annak, amit elértem, megkaptam.
*Belém kötöttek, hogy de igenis az élettől el lehet várni dolgokat. Ez igaz, amíg él az a tapasztalatunk, hogy az élet alapvetően jó, és helyes úton járva jó lesz az életünk, hisszük, hogy a dolgok jól történnek, és a lélek nem törhet el. De ez törékeny állapot, mert bármilyen stabil is ez a világképünk, előfordulhat, hogy emberünkre találunk valakiben, aki minden ilyen meggyőződésünket porig lerombolja, ami egyben az (első) gyerekkor végét is jelenti. Egy ember életének ekkor születik meg az igazi története. ("Mi a te történeted?") Bármennyi baj is ért előtte, az az élet az új tapasztalatokhoz képest felhőtlennek mondható. Konrkrétan ennek folyománya ez a blog. A tanúlság az, hogy a természet eredendő jóságában sem lehet vakon megbízni, mint azelőtt, egyedül magunkban. Az élettől el lehet várni dolgokat, de bármikor szembe jöhet egy (vagy több) pszichopata, sérülés, bármi vagy bárki, aki belerondít abba a világba, aminek mi a szép oldalát képviseljük. Na és innen szép felállni.*
- Ha valamire várni kell, nem szabad az eljövendőt türelmetlenül sürgetni, hanem örülni kell, hogy van még idő addig, és kihasználni azt. (Valaminek a megtörténése közben az esemény előtte-utánára figyelés a felügyelő figyelmem irányító illúziója mellett. - ha ezt megérted, kapsz egy dedikált, kinőtt pólót)
- Hagyni kell a belső okos éned feltörni úgy, hogy kicsit félre állsz.
- A hiányérzetet nem eltűrni kell, hanem kiiktatni.
- A testem a szellemem eszköze céljaim eléréséhez.
- Tudd, hogy mit akarsz és mit nem.
- Derű és nyugalom
- Nem szabad elvárni az élettől, hogy valami jöjjön el, legyen meg valami, hanem örülni kell annak, amit elértem, megkaptam.
*Belém kötöttek, hogy de igenis az élettől el lehet várni dolgokat. Ez igaz, amíg él az a tapasztalatunk, hogy az élet alapvetően jó, és helyes úton járva jó lesz az életünk, hisszük, hogy a dolgok jól történnek, és a lélek nem törhet el. De ez törékeny állapot, mert bármilyen stabil is ez a világképünk, előfordulhat, hogy emberünkre találunk valakiben, aki minden ilyen meggyőződésünket porig lerombolja, ami egyben az (első) gyerekkor végét is jelenti. Egy ember életének ekkor születik meg az igazi története. ("Mi a te történeted?") Bármennyi baj is ért előtte, az az élet az új tapasztalatokhoz képest felhőtlennek mondható. Konrkrétan ennek folyománya ez a blog. A tanúlság az, hogy a természet eredendő jóságában sem lehet vakon megbízni, mint azelőtt, egyedül magunkban. Az élettől el lehet várni dolgokat, de bármikor szembe jöhet egy (vagy több) pszichopata, sérülés, bármi vagy bárki, aki belerondít abba a világba, aminek mi a szép oldalát képviseljük. Na és innen szép felállni.*
- Ha valamire várni kell, nem szabad az eljövendőt türelmetlenül sürgetni, hanem örülni kell, hogy van még idő addig, és kihasználni azt. (Valaminek a megtörténése közben az esemény előtte-utánára figyelés a felügyelő figyelmem irányító illúziója mellett. - ha ezt megérted, kapsz egy dedikált, kinőtt pólót)
- Hagyni kell a belső okos éned feltörni úgy, hogy kicsit félre állsz.
- A hiányérzetet nem eltűrni kell, hanem kiiktatni.
- A testem a szellemem eszköze céljaim eléréséhez.
- Tudd, hogy mit akarsz és mit nem.
- Derű és nyugalom
Visszatérve a lényegre
Soksok befektetett energia kell a horrorfilmből szabaduláshoz, de persze aki nem gyenge és élni akar, aki nem a galambra vár, annak nem is fog a keserűség megfelelni. És egy idő után egy re könnyebb és könnyebb. Azok a dolgok juttattak el ide a határvonalra, erre a keskeny horizontra, amiket már 5 évesen is tudtam, miszerint az élet, az életem én vagyok. Nemrég egy bejegyzésben írtam az önmagamtól való távolságomról; ...itt már nincs távolság. Talán a felvilág jó név lenne neki.
Soksok befektetett energia kell a horrorfilmből szabaduláshoz, de persze aki nem gyenge és élni akar, aki nem a galambra vár, annak nem is fog a keserűség megfelelni. És egy idő után egy re könnyebb és könnyebb. Azok a dolgok juttattak el ide a határvonalra, erre a keskeny horizontra, amiket már 5 évesen is tudtam, miszerint az élet, az életem én vagyok. Nemrég egy bejegyzésben írtam az önmagamtól való távolságomról; ...itt már nincs távolság. Talán a felvilág jó név lenne neki.
