Derű és nyugalom (tennivalóim)

Béke az, amikor az idő múlása nem számít.

Semmi sem ér többet a mai napnál.

Ha boldog akarsz lenni, légy az.

A tegnap a visszavont csekk, a holnap a kötelezvény: egyedül a ma a készpénz, ennyid van - úgyhogy bölcsen költsd el.

A béke, amelyet megismertem, a természeti világban rejtőzik, azáltal, hogy csekély részben ugyan, de részesének érezhetem magam.

Minden pillanat csendből fakadó hír.

Henyélek és lelkemet vendégelem...

Ha el tudsz tölteni egy teljesen haszontalan délutánt tökéletesen haszontalanul, akkor megtanultad, hogyan élj.

Ha kezd elfogyni a szabadidőd, vigyázz! Mert vele kezd elfogyni a lelked is.

Az élet nem mérföldkövekről szól, hanem pillanatokról.

Azok az órák, amikor elménket a szépség hatalmába keríti, az egyetlen idő, amikor élünk.

Legyen meg a bátorság az egyedülléthez... ez egyszer próbáljátok meg eltűrni saját magatok társaságát... ne beszéljetek, még magatokkal sem, sem azokkal, akikkel még akkor is vitázunk, ha ott sincsenek. Várjatok. Figyeljetek... Tűrjetek!

Könnyű úgy élni, hogy megfeleljünk a világnak; könnyű úgy élni magányosan, hogy megfeleljünk magunknak; de az igazi nagyság az, ha az ember tökéletes üdeséggel a tömeg közepén is meg tudja őrizi a magány adta függetlenségét.

Amint a mélyre veted a békére való vágyódást, a zűrzavar magától eltűnik.

Ne törekedj arra, hogy minden, ami történik, a te kívánságod szerint történjen, inkább kívánd azt, hogy minden úgy történjen, ahogy valóban történik, és akkor életed nyugodt lesz.

A boldogság az öröm és az elégedettség hosszú, belső életéből nyíló virág; a lelkünk legnaposabb csúcsain eltöltött órákról és napokról árulkodik.

A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha nem érhetjük el, de ha leülünk csendben, leereszkedik ránk.

Figyelni, ahogy a kukorica nő, és ahogy a virágok nyílnak; zihálni az eke vagy az ásó fölé görnyedve, olvasni, gondolkodni, szeretni, remélni, imádkozni: ezek azok a dolgok, amelyek boldoggá tesznek minket.

Tedd, amit tudsz, azzal, amid van és ott, ahol vagy.

Többször megtapasztaltam már, hogy amikor nyugodtan és határozottan (nagyon határozottan!) azt mondod az életnek: "Bízom benned; tedd, amit kell.", az élet rejtélyes módon mindig megfelel az igényeidnek.

Az elégedettség a nagy belenyugvások, a nagy szelídség csalhatatlan eredménye - amikor nem próbálunk meg ezzé vagy azzá válni (hogy megfeleljünk önmagunk dramatizált változatának), hanem megadjuk magunkat az élet teljességének, és hagyjuk, hogy az élet átfollyon rajtunk.

Isten nyugalommal ajándékozott meg, hogy elfogadjam a változtathatatlan dolgokat, bátorságot, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

Az elégedettség a bölcsek köve, amely mindent arannyá változtat, amihez hozzáér; a szegény gazdag lesz általa, a gazdag pedig szegény lesz nélküle.

Azok, akik a múlt terhei nélkül, a jövőtől nem zavartatva néznek szembe azzal, ami előttük áll, ők azok, akik élnek... ők azok, akik meglelték az elégedettség titkát.

A neve annak

Van ez a bejegyzés, hogy:

"...bizonyos élmények a tudat egy adott fejlettségi fokán valóban közösek, ugyanazokkal a szavakkal írják körül minden nyelven az érzetet..."

Szóval a megvilágosodás dolgairól beszéltem. Ma voltam könyvesboltban és amikor elolvastam egy létezési szintekről szóló könyv hátulját, rájöttem, hogy én itten nem hülyeségeket beszélek! Ha már én rájövök, meg más is rájött, akkor ugye?! Kollektív tudatfelettinek hívják ezt az egész biszbaszt, utána volt még az, hogy Isten, zárójelben, e fölött pedig a kozmikus tudatfeletti volt már csak, ami után Nirvana volt zárójelben. Szóval irány az előre és nekem van igazam. :P

Jaegyébként a könyvet még nem vettem meg, másikat vettem meg, majd írok ha lesz mit.

A tükör önmaga

Képzelt beszélgetés egy pszichiáterrel

Talán azért vagyok lassan 10 éve a programozás elkötelezettje, mert ki tudom élni benne a tökéletesség iránti igényem. A világban ha látok valamit, amiről meg vagyok győződve, hogy hülyeség, azon nem tudok változtatni. Nem leszek aktivista, hogy majd 50 év múlva talán megváltozzon valami. Meg annál sokkal jobban utálom az embereket. A többségük mérhetetlenül buta, azért nem tesznek meg valamit, mert rettegnek, hogy mások kirekesztik őket, így az elfogadás illúziójában élhetnek. Mert az olyan békés, nyugodt... Egymásnak teremtik ugyanazt a hazugságot. Például ha van nekem egy kedvenc sárga nyakkendőm, megtehetem, hogy nem húzom fel azért, hogy az emberek csak az összetartásuk miatt is ne közösítsenek ki, tehát megtehetem, hogy becsapom őket. Kinőttem már abból, hogy a látszatot keltsem, hogy másnak megfeleljek, mert tudom, kiknek kéne megfelelnem. De az illúzióban rekedt, öntudatlan, lényegi dolgokra vak ember egyenesen retteg, hogy nehogy tudomást szerezzenek arról a nyakkendőről, azaz róla. De ez még csak a szériatípus, nem is beszéltem még a téveszmékről, szóval vannak ennél még sokkal rosszabbak is. Szerintem meg sem értenék a problémámat, mert a sárga nyakkendőn röhögve, példájának abszurditásán tovább nem is jutnának. Szóval ezért programozok, mert úgy alkothatok tankönyvbe illő tökéletességet, hogy nem ártok vele se másoknak se magamnak... plusz szeretek konstruktív és alkotó lenni. De megalkuvónak kell lennem, mert emberek nélkül a világ magányos és unalmas. Tőlük szabadultam, hozzájuk térek vissza, csak egy emelettel magasabbról látom már a dolgokat. Olyan ez, mint egy körforgás. Annyit kell csak tennem, hogy néha befogom a szám, hogy ne roncsoljam az álmukat. Legalább többet látnak nevetni. Miért nem írok egy könyvet, amiben mindent elmondok? Mert az túl sorsszerű. Nem fogok azért könyvet írni, mert problémám van. Nem erre születtem. De ha az ember túl sokat menekül a sors elől, az anti-sors mezején találja magát. Olyan, mint a sors, csak az ellenkező oldalról adja a pofonokat.

Ez alapján ezt se kellett volna leírnom, de ha egyszer megint itt leszek, tudnom kell majd, mit csináljak.