A szerelem kialakulásának kauzalitási körülményrendszerei

(haha megint mókás cím simi)

Biztosra veszem, hogy sok különböző feltétele, körülményrendszere van a szerelem kialakulásának, amik részleteikben mind más-más érzetet hoznak létre, és az egyik ilyen "szabálykörre" azt hiszem, rájöttem. Igaz szerelem csak egy [fajta] van, gondolom ezért hívják igaz szerelemnek. Erről lesz szó. A másik az egyirányú kapcsolat, amiről nem nagyon lesz szó. Merész azt állítani, hogy rájöttem, mi a szerelem kialakulásának feltétele, de mint mindenben, itt is akaratlanul a belső mechanizmusok működését fürkészem. Igaz lehet ez baráti kapcsolatokra is, bár ott jóval nagyobb időintervallumban és lényegesen nagyobb kötetlenségben van terük érvényesülni ezeknek a jellegzetességeknek, mivel nincsenek elvárások.

Pszichopatákról szóló könyvet olvastam és elkezdtem gondolkozni rajtuk. Sorra vettem az életemben őket, mérlegelni próbáltam, vajon tényleg azok-e. Elgondolkoztam azon is, vajon én is az vagyok-e. Feltűnt, hogy minden pszichopata inspirálja az áldozatait, akik elkezdik kedvelni őket, beléjük szeretnek. Ekkor esett le, hogy a szerelembe esés elején az inspiráció a kulcsa az egésznek.

Két feltételnek biztosan teljesülnie kell:
Kell tartalmaznom valamit, ami őt inspirálja és fordítva: benne is kell legyen valami, ami önmagában kiragad a mindennapi önmagamból. További feltétel a hasonló értékrend és az sem árt, ha hasonló élethelyzetben találkozunk.

Ha nincs meg a kölcsönös szimpátia, a "vesztes" hasonlítani próbál a másikra, de az lényegében egy idő után halott ügy. Ehhez szorosan kapcsolódik a múzsa fogalma, aminek két fajtája van, mint az életben szinte mindennek. A tiszta formája egyértelmű, azon nincs mit magyarázni. Ha az inspiráció az egyik oldalon hiányzik, ott a másik [szerelmes] ember az illető fordított múzsája lehet, és általa emelkedhet feljebb, csak ilyenkor egyedül erősödik meg, nem ővele. A múzsaság itt lényegében inspiráció, csak tesz egy kört és "hátulról" hat. Nagyjából ugyanaz a végeredmény, mint ideális esetben lenne, csak ilyenkor döbbenet és csalódottság kíséri. Ebben az esetben már a kezdetekkor eldől a kapcsolat sorsa akkor is, ha ez még nem is látszik. Persze a döntés ereje mindenre képes.
A múzsa azért jön elő gyakrabban ebben a negatív formájában, mert gyakoribb a negatív végeredmény. Szélsőséges esetben ez életek megváltozását is jelentheti. Szóval a szerelem egy fajta kellemes skizofrénia. Az egyoldalú szerelem pedig kellemmetlen fajta. (Csak hogy legyen valami lényege az egésznek.)

Azért a látszat ellenére a kellemes dolgokon nem gondolkozok, ez csak egy röpke gondolat volt. Csókoljátok meg egymást.

Valóságrohamok

Nagyon imádom a valóságrohamokat. Olyan, mintha spontán felbukkannék a víz alól. Olyankor nincs aggódás, nincs gondolkodás. Olyan, mintha elérnék egy kisebb célt. Rendszerint endorfinroham és vigyorgás kíséri és csökken a dopaminszint. Nem vagyok orvos... az endorfin örömöt vált ki, a dopamin meg hasadás okozója, ha túltermelődik az agy egyik féltekéjében.

A valóságroham az ilyen baromságokat segít elfelejteni.

Rendszeresen rám szól, hogy mi a lényeg. Mostanában a jelenre és a jövőre irányul a figyelmem, nem révedek állandóan a múltba végre. Az a legjobb, hogy egyre gyakrabban sikerül csöndben maradnom magamban. Néha már a belső lényem szikrája is elér hozzám, igaz, félúton elfogy az ereje. Azt is észre vettem, hogy jó úton haladok a céljaim elérése felé. Most jól csinálom, amit csinálok. Közben látom, december van.... 10 perce még az volt a bajom, hogy a nyarat strandon kéne tölteni. No mindegy, emiatt sem kell aggódnom már.

Van az a ne keresd, hanem próbálj élni benne. Szerintem ez az egyik legjobb önhipnózis. Ha párosítom a csönddel és az egyre növekvő életkedvvel, valami egészen jó sül ki belőle: tudom, hogy lesz még holnap is nap, de nem csak holnap, hanem holnap után is és egy év múlva is, tíz év múlva is lesz. Ez az ok-okozati összefüggés jól jöhet az olyan szélsőségesen maximalistáknak, mint amilyen én vagyok. Az is világossá vált, hogy ahogy a rossz érzés, úgy a jó dolgok is ugyanolyan bonyolultak. Viszont ha jó minden, nem érdekes a válaszok keresése. Visszazökkenek az alibi évek hangulatába. Most ez a legújabb, ami szöget ütött.

Végülis mondhatom azt is, hogy a múlttól a jövő felé fordultam és lekapartam a lelkemről mindent, aminek nincs ott helye.

A felnőtté válás az, amikor elmúlnak az alibi évek. Az, amikor az ember elfelejti, milyen is unatkozni. Jön a beszűkülés, meg minden nyavaja. Szerintem jobb úgy a történet, ha az alibi évek örökké tartanak. Nem kell túl komolyan venni a ránk nehezedő felelősség nyomását. Mindenekelőtt én élek, az én életemben, önmagamért, és önmagamnak. Erről talán elég is ennyi, mert logikai ellentmondás, hogy akkor most miért írom ezt publikus blogba. Azért publikus, mert rengeteg a hülye. Azért írom le, mert az én memóriám meg véges. Mindig két oknak kell lennie, hogy valamiért megmozduljak, ez is ilyen.

Meg most látom, valaki oldalt a Gárdatisztekre szavazott. Biztos nem látott még olyat.

Gratulálok neki, műsor után átveheti a nyereményét.

Gondolataim mostanában:

jobban akkor érzed magad, ha másokban is van belőled, magad is látod bennük, és nem vagy egyedül. ez elégíti ki a szociális szükségleteket.

a pszichopata nem képes felmérni helyzetét, se másét. lényegében egy hűvös világban él. azért hagy roncs embereket maga után, mert annyi károsodást élt át a lelke, hogy teljesebb embereket összetör azzal, amilyen üres a másik teljességéhez képest.

egy idő után rájön az ember, ha nem bosszankodni akar, hanem magának akar jót, akkor ébernek kell lennie és mozdulnia kell, ha alkalom adódik, különben később elszalasztja azt is. egy alkalom csak egyszer jön el. alkalmazkodni az alkalomhoz a változás képessége.

Az a magabiztosság, ha rendíthetetlen vagy céljaid elérésében, és tudod, jó célokért jó úton haladsz.

a magasabb érzések megtapasztalása (talán csak részben) pl az ismerősökkel kapcsolatban az idegrendszer csak emelkedettebben hozzáférhető részeihez való hozzáférés az által, hogy az ember megerősödik és nagyobb vonalakban tapasztalja/érzi a dolgokat. lényegében feleszmélünk, hogy sokkal teljesebb amit érzünk, mint előtte.

valójában minden nagyon hasonlít, amikor magadat figyeled, mert a gondolat ugyanaz. a figyelem tárgya az, ami más tud lenni.