Instant teleport (jobb cím hiányában)

Megtaláltam azt a drogot, ami működik is, azonnal hat és könnyű fejben tartani - legalábbis nekem.

Vannak azok a mantra módszerek, hogy szavakat, mondatokat ismételgetünk, egyszer csak az idegrendszer - mivel állandóan basztatva van - kényelmi egyensúlya miatt "rááll" a dologra, avagy enged a nyomásnak. Véleményem szerint ez rossz módszer pont az iránya miatt, hátulról mellbe egészséges öntudatú ember nem gyógyít lelket. A valós (itt leírt) módszer működése csak úgy lehetséges, hogy a gondolat valóban valamiféle jó érzést váltson ki, máskülönben nem jutna eszünkbe a gondolat bizonyos időközönként rendszeresen. Ahogy a mantra mormogó módszernél is itt is egyre gyakoribbak az ébredések, amikor újra és újra észre vesszük, hogy megint rossz érzésünk van, és emlékeink szerint volt itt nem rég valami sokkal jobb...

Na miről is beszélek. A témában jártasak már lépten-nyomon találkozhattak vele, ez a jóremény. Remélni, hogy valami jó történik akár most, akár bármikor a jövőben (természetesen az igényeidhez, vágyaidhoz igazodva). Ráhangol, hogy észre vedd a jót, a jó történés lehetőségét, bármilyen több/jobb lehetőséget, a viccet, valakinek jóhangulat-frekvenciáit, tehát egy szebb világ láthatalan nyomait körülötted. Gyanítom, segít felfedezni az "eltűnt" érdeklődést, jószándékot is irántad. Ráadásul olyan ez, mint a biciklizés. Gyermekkorban természetes volt, hogy várjuk a jót, természetes reakció az időnként fellépő rosszra; olyankor válaszul adtuk a kérdésre: miért is vagyok. Ezt sikerült idővel - a betokosodás során - elfelejteni, azt hiszem nem csak nekem. (Túl sokat olvastam biofizikus filozófiát azért nem tudok fogalmazni, bocs.)

Nade ez még nem minden. Nekem természetes velejárójaként jött a kérdés, hogy "Mi van még hátra?". Azon gondolatok listája, ami a rendbe rakandó dolgokat tartalmazza. Az a lista, aminek nem kéne léteznie ha úgy élnék, hogy ha most meghalok, ne legyen bevégezetlen dolgom.

A jóremény és az említett lista szintézise nálam eloszlatja a rossz érzést és ördögi gondolatkört, ami bizonyos körülmények közt krónikusan rám tör. Helyette "ajándékba" nyugalmat és spontán kíváncsi jókedvet kapok.

Lényegében: eloszlatja a szürke ködöt és a dolgok tisztábban látszanak. Nem könnyebb, hanem sokkal "érdemesebb" lesz a jelenpillanat, és mivel nem szenvedünk éppen, máshogy tekintünk a jövő felé is. Valahogy minden kivilágosodik, vidámabb lesz, ahogy te is. A megnevezés, miszerint "módszer": nem helyes. Élni kell így, nem pedig rájönni. A cél az, hogy minden amit itt leírtam, állandó életérzés legyen, mint sok más is.

Ja és ez miért drog? Mert olyan érzést okoz, amihez önkontroll nélkül rendszeresen vissza fordulunk. Csak épp nem hátra, hanem előre...

Jó étvágyat!

Hálátlan

Ott hagyni egy rossz szokást meggyőződésből egy jóért... ez az erény születése. Persze mi van, ha már nem tudod mi az a meggyőződés igazából? Semmi, újabb erény: a türelem. Az erény csak a tiéd, senki sem veheti el tőled, attól válsz valakivé, és ha valaki vagy, formát öltenek tetteid. Ez az emberré válás útja. Lényegében az erény annyit jelent, hogy több, belül és persze kívül is, amit az értelmesebbje észre vesz. Az értelmesekhez vonzódsz, igaz? (Egy döntéssel addigi életed pillanatok alatt porig rombolhatod. Néha megéri, máskor nem szabad.) Mások segítése is erény még akkor is, ha görcsös és túlzásba vitt... Senki sem tökéletes, ennek elfogadása ha nem is számít erénynek, mindenképp bölcs dolog. Ha valaki segíteni akar, annak el kell viselnie a kínt és fájdalmat, mert az eredmény nem tegnapról mára születik. (Nem élvezem más szenvedésének átélését.) Tehát segíteni néha hálátlan dolog. Gondoljunk csak Jézusra, vagy a szociális munkásokra. De szerintem még véletlenül sem érdekelték őket az emberek, sokkal inkább saját maguk. Így élhető túl a felemelkedés: ez a fájdalom szintézise, ami küzdelemmé szilárdul és nemesbíti a lelket. Magamért csinálok mindent, néha kicsit érted, mert önzetlenség nem létezik, a sikereiddel csak az örömöm szolgálod. Szeretlek téged. Önmagamért szeretlek. Hamis dallam? Meglehet. Kevesek kiváltsága ugyanazt a zenét meghallanunk, de a disszonancia ott lesz és örökké megmarad. Sosem lesz egyenlő az igazság és az élet... de legalább teret enged a választásnak.

Amnézia ellen

Szeretlek mert szeretlek, ez egyfajta nem birtokló gondoskodást jelent, melyben elfogadjuk a másikat úgy, ahogy ő az adott pillanatban létezik, nem értékelünk sem pozitívan, sem pedig negatívan, és nem akarjuk megváltoztatni őt.

Nem szabad kényelmes önvédelmi pózban megállni, formát kell adni a tetteknek.

A központi kérdés az, hogy mi a kiválasztott rendszer és miként érhetem el, hogy nekem dolgozzon.

A meggyőződés a pálya szélén állók luxusa.

Észre kell venni az ismétlődési mintákat... hogy lásd: minden funkcionális.

A fel nem dolgozott düh megtalálja saját útját.

Az élet szoros barátságokból, nyugodt, eredményes életből és hű szerelemből áll.

Akkor már nem kell félned, hogy mások unalmasak, mert már összeraktad ömnagad, teljes leszel, fensőbb éned boldog és ezért mindenre tettrekész.

És egy idő után rájössz, hogy az egész világ csak azért van, hogy valamilyen formában téged szórakoztasson.

Ott állsz majd és nézed az embereket, hogy istenem ezek még álmodnak, pedig az élet milyen könnyű, nem pedig szenvedés.

És végül néhány szó a kíváncsiságról, a mértékletességről és a megelégedettségről - avagy a döntés hatalma:

"Ebben az időben az emberek még paradicsomi állapotban éltek, semmiféle baj nem gyötörte őket. Egy nap azonban Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn stb.) Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn. A világra szenvedéssel teli időszak köszöntött, míg Pandóra újra ki nem nyitotta a dobozt, hogy a remény is megszabaduljon."

Ő is döntött :)