„A való életben láthatjuk, ahogy ama szerencsétlenek, kiknek a szenvedések végső mértékét kell kiüríteniök, miután minden reményt tökéletesen elvettek tőlük, szellemük csorbítatlan birtokában kell a gyalázatos, erőszakos, gyakran kínok közt következő halál elébe menniök a vesztőhelyen, nemegyszer ily módon átalakulnak. Nem szabad feltételeznünk ugyan, hogy karakterük s a legtöbb ember karaktere között akkora különbség volna, mint ahogy sorsuk jelzi, ellenkezőleg, e sorsot nagyrészt a körülményeknek kell tulajdonítani: bűnösök mégis, jelentős mértékben gonoszak is. Most pedig azt látjuk, íme, hogy sokan közülük, midőn a teljes reménytelenség elkövetkezett, a megadatott módon átalakulnak. Most igazi jóságot mutatnak s tisztaságot érzületükben, valóban viszolyogtatja őket bármi oly tett elkövetése, mely a legcsekélyebb is mértékben gonosz lenne vagy szeretetlen: megbocsátanak ellenségeiknek, még ha ezek olyanok is, akik által ártatlanul szenvedtek, s teszik ezt most így nemcsak puszta szavakkal, s netán az alvilág bíráitól félve, képmutatóan, hanem ténylegesen, bensőséges komolysággal, és nincs bennük semmi bosszúvágy. Sőt, végül kedvessé válik számukra a szenvedés s a halál, mert bekövetkezett az életakarat tagadása: a felkínált menekvést gyakran elutasítják, készségesen, nyugodtan, boldogan halnak meg. Előttük, a fájdalom mérhetetlenében, feltárult az élet végső titka, hogy tehát a baj és a gonosz, a szenvedés és a gyűlölet, a megkínzott és a kínzó, bármily különbözőnek mutatkozzék is egyik s a másik az ok elvét követő megismerés szerint, önmagukban véve egyek, jelenségei annak az egyetlen életakaratnak, amely az önmagával zajló viszályát a principium individuationis-on (az egyénítettségen, egyéni léten) keresztül objektiválja: mindkét oldalt, a gonoszt és a bajt is teljességgel megismerték, és ahogy végezetül a kettő azonosságát belátják, ezt is, azt is egyidejűleg elutasítják maguktól, tagadják az életakaratot. Hogy pedig eszüknek erről az intuitív és közvetlen megismerésről és átalakulásukról hogyan, mely mítoszokkal vagy dogmákkal adnak számot, mint mondottuk, teljesen közömbös.”
Arthur Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet
