A tükör önmaga

Képzelt beszélgetés egy pszichiáterrel

Talán azért vagyok lassan 10 éve a programozás elkötelezettje, mert ki tudom élni benne a tökéletesség iránti igényem. A világban ha látok valamit, amiről meg vagyok győződve, hogy hülyeség, azon nem tudok változtatni. Nem leszek aktivista, hogy majd 50 év múlva talán megváltozzon valami. Meg annál sokkal jobban utálom az embereket. A többségük mérhetetlenül buta, azért nem tesznek meg valamit, mert rettegnek, hogy mások kirekesztik őket, így az elfogadás illúziójában élhetnek. Mert az olyan békés, nyugodt... Egymásnak teremtik ugyanazt a hazugságot. Például ha van nekem egy kedvenc sárga nyakkendőm, megtehetem, hogy nem húzom fel azért, hogy az emberek csak az összetartásuk miatt is ne közösítsenek ki, tehát megtehetem, hogy becsapom őket. Kinőttem már abból, hogy a látszatot keltsem, hogy másnak megfeleljek, mert tudom, kiknek kéne megfelelnem. De az illúzióban rekedt, öntudatlan, lényegi dolgokra vak ember egyenesen retteg, hogy nehogy tudomást szerezzenek arról a nyakkendőről, azaz róla. De ez még csak a szériatípus, nem is beszéltem még a téveszmékről, szóval vannak ennél még sokkal rosszabbak is. Szerintem meg sem értenék a problémámat, mert a sárga nyakkendőn röhögve, példájának abszurditásán tovább nem is jutnának. Szóval ezért programozok, mert úgy alkothatok tankönyvbe illő tökéletességet, hogy nem ártok vele se másoknak se magamnak... plusz szeretek konstruktív és alkotó lenni. De megalkuvónak kell lennem, mert emberek nélkül a világ magányos és unalmas. Tőlük szabadultam, hozzájuk térek vissza, csak egy emelettel magasabbról látom már a dolgokat. Olyan ez, mint egy körforgás. Annyit kell csak tennem, hogy néha befogom a szám, hogy ne roncsoljam az álmukat. Legalább többet látnak nevetni. Miért nem írok egy könyvet, amiben mindent elmondok? Mert az túl sorsszerű. Nem fogok azért könyvet írni, mert problémám van. Nem erre születtem. De ha az ember túl sokat menekül a sors elől, az anti-sors mezején találja magát. Olyan, mint a sors, csak az ellenkező oldalról adja a pofonokat.

Ez alapján ezt se kellett volna leírnom, de ha egyszer megint itt leszek, tudnom kell majd, mit csináljak.