Úgy kezdődött az egész, hogy fáztam.
El kellett mennem a véreredményemért, onnan az orvosomhoz a város másik végében. Leültem a várófolyosón, elkezdtem olvasni. Néztem, ahogy néznek a lányok, néha közben lecsúsztam a jelentkezőablakról. Olvastam tovább. Sorra kerültem, mire elmondták, hogy csak 1-től rendel az én orvosom. Akkor még 11:40 volt, elhúztam hát reggelizni. Vettem egy szexi rántotthusos szendvicset, megtelepedtem vele valami betonparkban. Ott ültem, majszoltam békésen. Morzsáztam. Megjelent két galamb. Összeverekedtek egy morzsámon. Mondom sziasztok tulujok. Következő harapásnál már öten-hatan voltak. És mint egy rémálomban, gondoltam magamban nehogy körém gyűljön minden szárnyaspatkány... mire megint felnéztem, volt vagy huszonöt galambom. Ők is majszoltak. Biztos jól néztünk ki ott. Egyiket-másikat elkezdte érdekelni a lábam köze, ott volt a legtöbb morzsa. Gondoltam parti van, elhajítottam egy zsömledarabot, mire az összes utána repült engedelmesen. Mire megint felnéztem, szemben álltak és nézett rám az összes. Akkor éreztem, hogy kapcsolat alakult ki az összes és a köztem. Akkor már mestere voltam az elterelésnek, megint eldobtam egy csipet madárfalatot, ment is mind utána. Akkor már nem reménykedtem, hogy ott maradnak, még gyorsabban elém termettek, nekem meg még sok volt a kezemben. Felszálltak mellém is a padra, jöttek mentek körülöttem; mint a pelyhesedő kislányok a pénzt, úgy szerettek. A következő tíz perc azzal telt, hogy ott röhogtem, etettem a madarakat, és miközben a rendszeresen megtett útjaik és a fekete koordináta rendszeren fehér szinusz görbe hasonlóságára eszméltem, a mellettem lévő intézményen járt az eszem.
Dolgom végeztével szigorúan hivatalos ügyeim kényszerének engedelmeskedve elmentem kocsmába. Kértem egy kávét, egy sört és leültem az ablak mellé adóbevallást töltögetni. 2005-öst. Olyan ördögien ügyesen töltöm ki már, hogy az adatlap részén hibát sem vétek, az elírásoktól eltekintve. Elszürcsöltem a söröm, olvastam még egy kicsit, vissza orvoshoz, kedves néni, elmentem apehba. Utoljára még vetettem egy pillantást épp semmivel se törődő szárnyaló galambjaimra.
Adóhivatalban úgy kezdtem, hogy amikor a biztonságiőrnéni rám nézett, annyit mondtam csak: 7-est szeretnék kérni. A 7-es a folyószámla intézés a sorszámosztó automatán. Ültem, olvastam, következtem. Az ügyintéző meglepő módon nem volt tarparaszt! (Tarparaszt: embergyűlölő üres tekintetű közalkalmazott.) Hamar kiderült, hogy az ügyem meghaladja a képességeit. Kicsivel később már hárman dolgoztak az egy darab papíromon. Kiderült az is, hogy adóellenőrzésre számíthatok. Nem tudom hány kört kell még mennem azért az ~50.000 forintomért, eddig ez volt az ötödik. Elküldtek még egy jóváíráslapot is venni, mert csak APEH-hackkel lehetett megoldani hogy kijöjjön a nulla! Utam során az objektumban azért egy tarparaszt is kijutott, megelégedésemre vala.
Hazabuszon szemezés, jó is az, és egy tücsök. Tücskünk ül egy csaj mellet az ablaknál, fülében hedszet, nem mintha telefonálna vagy bármi, és ciripel. Mindenfelé nézeget, szorong mint az atom :D, nézegeti a csajokat, basztatja az esernyőjét, majd' meghal végig. Itt már asszem a könyv által rá voltam vezetve arra is, hogy úgy a legkönnyebb nem a múltban élni, hogy a múltat ott hagyom, ahol van. Szóval azon a helyen marad múltbéli énem is azzal, ami ott történt, de én már teljesen máshol vagyok, itt vagyok, most vagyok. Kicsit újjá vagyok most születve. Végre.
Nap végén utam a könyvtárba vitt, vissza vittem azt a beteg könyvet, amit mérete ellenére egy hónapig olvastam, és amiért jópár bejegyzés óta nem tudom a mondandóm emberire faragni. Előtte voltam háziorvosomnál, aki megjegyezte a véreredményem nézegetve, hogy a vérképem a jónál is jobb. Szóval mentem könyvtár felé és lánykát láttam szoknyában. Nap közben is láttam egyet. Lányok, nem fagy be?!
El kellett mennem a véreredményemért, onnan az orvosomhoz a város másik végében. Leültem a várófolyosón, elkezdtem olvasni. Néztem, ahogy néznek a lányok, néha közben lecsúsztam a jelentkezőablakról. Olvastam tovább. Sorra kerültem, mire elmondták, hogy csak 1-től rendel az én orvosom. Akkor még 11:40 volt, elhúztam hát reggelizni. Vettem egy szexi rántotthusos szendvicset, megtelepedtem vele valami betonparkban. Ott ültem, majszoltam békésen. Morzsáztam. Megjelent két galamb. Összeverekedtek egy morzsámon. Mondom sziasztok tulujok. Következő harapásnál már öten-hatan voltak. És mint egy rémálomban, gondoltam magamban nehogy körém gyűljön minden szárnyaspatkány... mire megint felnéztem, volt vagy huszonöt galambom. Ők is majszoltak. Biztos jól néztünk ki ott. Egyiket-másikat elkezdte érdekelni a lábam köze, ott volt a legtöbb morzsa. Gondoltam parti van, elhajítottam egy zsömledarabot, mire az összes utána repült engedelmesen. Mire megint felnéztem, szemben álltak és nézett rám az összes. Akkor éreztem, hogy kapcsolat alakult ki az összes és a köztem. Akkor már mestere voltam az elterelésnek, megint eldobtam egy csipet madárfalatot, ment is mind utána. Akkor már nem reménykedtem, hogy ott maradnak, még gyorsabban elém termettek, nekem meg még sok volt a kezemben. Felszálltak mellém is a padra, jöttek mentek körülöttem; mint a pelyhesedő kislányok a pénzt, úgy szerettek. A következő tíz perc azzal telt, hogy ott röhogtem, etettem a madarakat, és miközben a rendszeresen megtett útjaik és a fekete koordináta rendszeren fehér szinusz görbe hasonlóságára eszméltem, a mellettem lévő intézményen járt az eszem.
Dolgom végeztével szigorúan hivatalos ügyeim kényszerének engedelmeskedve elmentem kocsmába. Kértem egy kávét, egy sört és leültem az ablak mellé adóbevallást töltögetni. 2005-öst. Olyan ördögien ügyesen töltöm ki már, hogy az adatlap részén hibát sem vétek, az elírásoktól eltekintve. Elszürcsöltem a söröm, olvastam még egy kicsit, vissza orvoshoz, kedves néni, elmentem apehba. Utoljára még vetettem egy pillantást épp semmivel se törődő szárnyaló galambjaimra.
Adóhivatalban úgy kezdtem, hogy amikor a biztonságiőrnéni rám nézett, annyit mondtam csak: 7-est szeretnék kérni. A 7-es a folyószámla intézés a sorszámosztó automatán. Ültem, olvastam, következtem. Az ügyintéző meglepő módon nem volt tarparaszt! (Tarparaszt: embergyűlölő üres tekintetű közalkalmazott.) Hamar kiderült, hogy az ügyem meghaladja a képességeit. Kicsivel később már hárman dolgoztak az egy darab papíromon. Kiderült az is, hogy adóellenőrzésre számíthatok. Nem tudom hány kört kell még mennem azért az ~50.000 forintomért, eddig ez volt az ötödik. Elküldtek még egy jóváíráslapot is venni, mert csak APEH-hackkel lehetett megoldani hogy kijöjjön a nulla! Utam során az objektumban azért egy tarparaszt is kijutott, megelégedésemre vala.
Hazabuszon szemezés, jó is az, és egy tücsök. Tücskünk ül egy csaj mellet az ablaknál, fülében hedszet, nem mintha telefonálna vagy bármi, és ciripel. Mindenfelé nézeget, szorong mint az atom :D, nézegeti a csajokat, basztatja az esernyőjét, majd' meghal végig. Itt már asszem a könyv által rá voltam vezetve arra is, hogy úgy a legkönnyebb nem a múltban élni, hogy a múltat ott hagyom, ahol van. Szóval azon a helyen marad múltbéli énem is azzal, ami ott történt, de én már teljesen máshol vagyok, itt vagyok, most vagyok. Kicsit újjá vagyok most születve. Végre.
Nap végén utam a könyvtárba vitt, vissza vittem azt a beteg könyvet, amit mérete ellenére egy hónapig olvastam, és amiért jópár bejegyzés óta nem tudom a mondandóm emberire faragni. Előtte voltam háziorvosomnál, aki megjegyezte a véreredményem nézegetve, hogy a vérképem a jónál is jobb. Szóval mentem könyvtár felé és lánykát láttam szoknyában. Nap közben is láttam egyet. Lányok, nem fagy be?!
A teoretikus most nem hiányzik. Majd legközelebb.
Elég kusza tréfásmókás napom volt, de ami meglepett, hogy jól telt. Akarok még sok ilyet!!!!44négy
Valamint. Befejeztem egy régi legújabb művem is végre. Vannak, akiknek tetszik, én már rongyosra hallgattam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése