Néha előfordul alvás előtt amikor félálomban gondolkozok, hogy próbálok az életemből szabadulni, gondolok valami napokban történt jóra, és a roszat és a jó élményt egymás melletti képkockákban látom. Aztán választok és kipróbálom a következő kockát, rájövök hogy ez más, sokkal jobb és elhatározom, hogy átadom magam a jónak, a rossz, a múlt pedig teljesen eltűnik. Ezek az élet ösvényei.
Az ember önmaga érdekében kell válassza a szebb utat. Szerencsés, ha barátok is segítik, mert egyedül néha lehetetlenség látni a jó döntést, kilátni a gallyak mögül. Szerencsés, ha talál valakit, aki már megélte azt amit ő, ha jót, ha rosszat. Én szerencsés vagyok. És hálás vagyok Neki.
Aztán vannak azok, akikhez kötődünk, mindenünket megfeszítve próbálunk mutatni valami jobbat, de az ellenkezőjére sül el és belőlünk hozza ki a legrosszabbat. Nagy harc... Harc elviselni, hogy hajlamos elfelejteni mindent amit mondunk, elfogadni helyünk a világában... valahol az elmúlás és romlás kavargó sötétjében.
A türelem csak addig működik, amíg nem hasztalan. Példát vehetnénk róluk, hogy kell a reményt másokból kiölni. De kétélű fegyver ez, mint Dorothy útja is... a szerepek néha félúton felcserélődnek. A Bádogember saját utat és tapasztalatot nyer, a kislány pedig mintha el se indult volna...
Néhány pillanat a küzdelemről:
„Aki makacsul védelmezi igazságait a kérdésekkel szemben, az a tudása érvényességét kockáztatja.
Azokból, akik annyira biztosak az általuk ismert válaszokban, hiányzik a tudásvágy, ami elvezetné őket a megértés tágasabb dimenziói felé.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése